FIGYELEM!!!
Szeretném felhívni figyelmeteket arra, hogy rajzaimat, verseimet nem szeretném, ha lemásolnátok saját oldalatokra, csakis akkor, ha engedélyemet kéritek és feltűntetitek mellette a szerzőt... Ugyan ez vonatkozik bármely más személy által beküldött képre, írásra is!!!
Szerelem©
Ó, milyen szép, fenséges érzés a szerelem,
Hol mondhatod bátran valakire: SZERETEM!
Minden ember leghőbb vágya biz ez,
Hogy magának hű társat vele szerez.
Nehéz azonban olyanra lelni,
Ki szívből tud kedvesen felelni.
Szerethetsz a világon sok olyan embert,
Ki szemedbe mondani még két szót sem mert.
Néha a szíved bánattal, s búval küszködik,
A mai világban ez már csak így működik.
Ám váratlanul fellángol valaki iránt vágyad,
Esténként égő katlanná válik hatalmas ágyad.
Nem tudsz aludni, sokszor annyira hiányzik,
Mégis! Eme magból csak üresség csírázik.
Az igazi Ő nem lehet, tudod, és mégis!
Könnyebb, ha sebes szíved megvágná egy kés is?
Hagyj fel azzal a sok, buta, hiú reménnyel,
Ha valaki simán és némán felel „nem”-mel.
Hidd el, nagy a világ, találsz mást is,
Lelked sokkal könnyebb lehet máris.
Lehet az élet kegyetlen, s könyörtelen,
Gyakran azonban mégis boldog, s könnytelen.
Ha nem is szomszéd, vagy közeli ismerős,
Lehet egy messzi ember is szívedben Hős…
2004. 01. 12
Megőrülök©
Megőrülök, annyira szeretem,
Minden szóban csakis őt keresem.
Olyan, akár egy nagyon rossz álom,
Ám ezt az arcot esténként várom.
Megőrülök, csak egyszer láthatnám,
Vele találkoznom olyan nagy ár?
Nagyon nagy, mégis csupán nekem,
Kinek ennyit ér egy nagy szerelem.
Megőrülök, ha meg sem nézhetem
Szép arcát, gyönyörű szemét, s érzem,
Megőrülnék, ha nem szerethetném,
Eme érzés nélkül mit érnék én?
Megőrülök, csak hadd ölelhetném,
Hogy megtudja, nekem ő mennyit ér.
Éjt a nappal váltaná fel, mégis!
Állnék, ölelném, sírnék még így is.
2004. 02. 18.
Két perc©
Jó dolog a szerelem, nem vitás,
Főleg, ha valaki szeret téged.
Látod, szívem így teljesen más,
Utat nyitott neki a te léted.
Ne hagyj elhullni, csak te vagy nekem,
Nélküled elveszem.
Lelkem, szívem feláldoznám neked,
Ha két percre ott lehetnék veled.
2004. 02. 23.
Felülök a diófára©
Felülök a diófára,
S figyelek a muzsikára.
Muzsika, mely oly édes,
Hogy honnan jön, az kérdéses.
Madaraknak nem a dala,
Kizárja azt fejem fala.
Zongoráé sem lehet, ó!
Az bizony ehhez nem méltó!
Figyelek és fülelek én,
Mi adhat ki ily szép zenét.
Még ég dörgése sem lehet,
Mert süt a nap és melenget.
Kémlelem már rég az eget,
Gondolkoztam is eleget.
Ám meglátok két madarat,
S kitisztul a gondolat.
Nem madár és nem zongora,
Mennydörgés vagy nap sugara.
Muzsika, mely attól fakad,
Kit szíved mélyen befogad.
2004. 05. 22.
Magányos sárkány©
Magányos sárkány, mely
Párját elvesztette,
Nem igézi csevely
Ajkát, bús a lelke.
Magányos sárkány, már
Nem szárnyalsz magasan,
Földhöz szegezve vársz,
Téped saját magad.
Magányos sárkány, hív,
Csalogat új kaland!
Miért emészt a kín?
Új remény sarjadhat!
Magányos sárkány, sok
Társad mondja folyton:
„Felejtsd el! Így lesz jobb!”
S te: ”Ő lesz a holtom!
Magányos sárkány, meg
Tudlak érteni én.
Köt hűséged téged,
Amíg él a remény…
2004. 06. 07.
Anonymus©
Hagytalak téged elmenni.
Hogy mertem én ilyet tenni?
Képes voltam rá, nem tudtam:
Tőled nem válik el utam!
A poklokat jártam meg én,
Ám tudom, hogy ez így kevés.
Nem értettem mi a bajom,
Éreztem, a szívem sajog…
Megpróbáltam mást keresni,
De hát nem találtam senkit.
Senkit, ki olyan volt, mint te,
Belém senki sem tekintett.
Egy ember volt ki megbántott,
Magával a mélybe rántott.
S kezdtem hinni: „Itt a helyem!”
Lassan semmit sem értettem.
Sötétség szállt rá szívemre,
Véremet a hideg lelte.
Ám egy kis, halvány fénysugár
Megtörte a rossz aurát.
Reményt adott az éles fény,
Lelkemből kihúzta a kést.
Szívemnek szerelmes könnye,
Forró vérem hullt a földre…
2004. 07. 24.
Könnycsepp és az ág©
Magányos, rút éjszakákon,
Könnycsepp csillog minden ágon,
Könnycseppek, mily gyönyörűek,
S emlékeik keserűek.
Egyre csak emlékeztetnek,
A bűnre, melyet vétettem,
Ahány vízcsepp az ágakon,
Annyi könnycsepp az ágyamon.
Magányos, rút éjszakákon,
Sosem jön szememre álom.
Egyre csak mar a tudat,
Fejem válasz után kutat.
Nem tudom, hogy szeretlek-e,
Nem tudják, hogy feledlek-e.
Én sem tudom még, mit akarok,
Lelkembe én ezzel marok
Kell egy jel, apró mozzanat,
Mely eldönthet most sorsokat.
Kell egy okos tett, mely segít,
Melyből szívem erőt merít.
S lám, a sorsdöntő, fontos jel,
A fájdalommal együtt kell.
Reszketek, mint ág a víztől,
Kínjaimat érzem szívből.
Tudom már, hogy szeretlek-e,
Tudják, el már nem feledlek.
Érzem, szívem újra dobog,
Hangja elűz minden gondot:
„Csak Ő kell neked, senki más,
Már nem kell többé ócska más.
Boldog vele leszel igazán,
Úgy, mint a könnycsepp és az ág.”
2005. 02. 21.
Sajnálom©
Hiányodat folyton érzem,
Szívembe vésted emléked.
Fáj a tudat, hogy nem vagy itt,
És megtörik bennem a hit.
Mikor láttalak azután,
Hogy elhagytalak oly bután,
Szívem, lelkem belesajdult,
Hogy régen köztünk viszály dúlt.
És mikor átöleltelek,
Magamnak súgtam: „Szeretlek!”
Akkor fájt igazán a tény,
Hogy Te élteted a reményt.
Úgy sajnáltam az egészet,
S örültem, hogy így ért véget.
Csak szívverésed hallgattam,
S bántam, hogy sanyargattalak.
„Sajnálom!” – csak ennyit mondtam,
S mást füledbe nem is súgtam.
De Te, szó nélkül öleltél,
Nem tudtam; majdnem megöltél…
2005. 02. 22.
Gyűlölve Szeretlek©
Nem akartalak bántani,
De ma már új lapot kezdtem,
Próbálok mindent feledni,
Ma új világba érkeztem.
Nem szeretnék rólad hallani,
Nem akarlak már látni se,
Szerelmet nekem vallani
Csupán reménytelen mise.
Takarodj az életemből
Legbelül most ezt kívánom,
Tudom, hogy kitérsz hitedből
De többé már ezt se bánom
Nekem semmit sem jelentesz
Emléked törékeny üveg,
Egyszer te is elfelejtesz
S előtted majd más arc lebeg.
Gyűlöllek! Szívből állítom
Ennek ellenére mégis
A szép múltat vissza sírom
Szeretlek, ha cáfolom is…
2005. 02. 25. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
